2020

2020.08.03.-10. 
Erdőbénye, Gordius pince

Hogyan is képzeljük el a gyakorlatban a ‘20-as Köz.kempet?
Lelki szemeink előtt egy kisebb, max. 15 fős kemp lebeg, melynek a Gordius ad otthont, ahol a házban és/vagy sátrakban tudunk megszállni. A részvételiség jegyében a tábort azzal szeretnénk indítani, hogy közösen létrehozunk egy mindenki számára elfogadható rendszert, egyfajta alkotmányt. Fontos, hogy a mi szervezői szerepünk a tábor kezdetével résztvevővé alakul át – mindenki ugyanannyit vállal a teendőkből, felelősségből.

Idén nem lesznek meghívott workshop vezetők, viszont készülünk egy, az új struktúrára reflektáló tematikával. Ezen tematika mentén minden résztvevő bedobhat a közösbe, decentralizáltan egyengetve az alkotói diskurzust és a közös munkát.

 

TEMATIKA
Újragondolt közösség

Szeretnénk, ha az idei Kemp az elmúlt hónapok élményeiből és tapasztalataiból táplálkozna. Beszéljük meg, ventilláljunk ezeknek az eseményeknek a következményeiről, hatásairól, a mindeközben létrejövő egyéni és közösségi lehetőségekről, szorongásokról, felismerésekről.
Mik a közösségekről alkotott jövőbeli elképzeléseink? Hogyan tudunk mi, egyénileg és csoportban hozzátenni ehhez? Milyen lehetőségeink vannak az uralkodó kultúrával szemben? Állítsunk fel közösen művészeti stratégiákat egy újraszerveződő társadalom képzeletével. Arra buzdítunk titeket és magunkat is, hogy gondoljuk újra társadalmi struktúráinkat, és hozzunk létre a művészet eszközeivel egy, a közzösség fogalmára épülő berendezkedési formát.
Ehhez minden résztvevő segítségére szükségünk van, így szeretnénk, ha készülnétek egy-egy részvételi alapú gyakorlattal, legyen ez előadás, performansz, olvasókör, tárgy, játék, stb., ami a résztvevőket vagy akár a helyi közösséget cselekvésre, bevonásra, részvételre buzdítja.
 Szeretnénk tehát, ha a Köz.kemp alkotótábor idei tematikája és új struktúrája a részvételiség megvalósíthatóságát járná körül.
Célunk, hogy a tematika mentén egy olyan újragondolt közösséget hozzunk létre, amely a tudás megosztásán, a közös felelősségvállaláson és a részvételiségen alapul.
Az oldal legalján találtok egy kis gyűjtést olyan projektekből, írásokból, amik inspiráltak minket a tematika megfogalmazásakor. Nézzétek meg őket!

 

JELENTKEZÉS

– jelentkezésedet a kozkemp@gmail.com címre várjuk
– szeretnénk, ha a jelentkezés mellé csatolnál egy olyan részvételi alapú projektet/előadást/gyakorlatot/kísérletet (legyen ez már meglévő, kipróbált vagy épp teljesen friss kísérleti projekt), ami a tematika mentén a mi kis mikroközösségünknek szól vagy épp a helyiekkel közösen megvalósítható
– a létszám idén limitált, maximum 10 fő tud táborozni, ami a jelentkezési sorrend és a tervezett projekt alapján dől majd el
– csak akkor jelentkezzetek, ha az egész tábor alatt részt tudtok venni, hiszen a közösségépítésnél fontos, hogy elejétől a végig részt tudjatok venni.
– alkotók, elméletisek és akár más tudományterületek képviselői is welcome
– részvételi díj nincs! A költségeken közösen osztozunk, ami 25.000 ft/fő  körül lesz majd

Átutazókat idén is szívesen látunk, és nagyon örülünk, ha becsatlakoznak az idei tematikába és szellemiségbe. A kis létszám miatt a Gordius pincében lesz a kemp, a szállás biztosítva lesz, de mivel csak korlátozott mennyiségben van ágy, ezért az átutazóknak nagy valószínűséggel sátorral kell készülni.

Jelentkezési határidő: július 26.

 

INSPIRÁCIÓ
Velencei Biennálé / 2013 / Izraeli Pavilon
Kibuc mozgalom
The common, in, against, and beyond the pandemic crisis | Stavros Stavrides
Claire Bishop: Artificial Hells
Francis Alÿs: When Faith Moves Mountains
Erőss Nikolett: Részvételen alapuló művészeti gyakorlatok (tranzit.hu)
Soós Katalin: Párbeszéd és alkotásA részvételi alapú művészet megközelítési módjai (DLA értekezés)
Közös Ügyeink – Együttműködésen alapuló művészeti projektek (Ludwig Múzeum, 2018)
Jeremy Deller: Skulptur Projekte, 2017
Csakoda: Helyi járat